Magic Burger

2018. december 10. 23:00 - NagyLaura

A következő utunk a 11. kerületi Magic Burgerbe vezetett. Ez a hamburgerező a Barázda utca 40-es szám alatt található. Véleményem szerint nem a legegyszerűbb a megközelítése, de azért nem is lehetetlen.

11.jpg

Belépve egy hatalmas tér fogadott. Nagyon szép modern, és hihetetlenül tágas, tehát abszolút alkalmas egy nagyobb társaság fogadására is. Ami még nagy plusz volt számomra, azok a karácsonyi kiegészítők, díszek, amikkel nagyon jól feldobják a hamburgerező hangulatát.

4.jpg

A hely kínálata elég nagy, vegyesen találunk húsos, illetve vegetáriánus és vegán hamburgereket, emellett még hot dog variációk, saláták és egyéb finomságok (mint pl.: a quesedilla) közül is választhatunk.

16.jpg

Én pont abban az időben látogattam meg a helyet, amikor szerencsére nem voltak túl sokan, emiatt nem is kellett sorba állnom. Rendelésemet követően kaptam egy sorszámot, azzal tudtam átvenni az elkészült ételt. Körülbelül 6-7 perc volt, mire elkészült, ezt egy átlagos várakozási időnek mondanám. A választásom ezúttal egy vegán hamburgerre esett, ami nem más volt, mint a Mexican Burger.

15.jpg

Mennyei tönkölyös buci, feketebabos pogácsa, vegán cheddar, guacalome és zöldségek. Szuper kombináció. A buci tökéletesen omlós, egyáltalán nem volt száraz, a többi összetevő is nagyon a helyén volt. Ízhatás szempontjából szerintem verhetetlen, nagyon jól illettek egymáshoz az ízek. A burger mennyiségileg egy normál adagnak felel meg, elég laktató. A húsevőknek mindenképp ajánlanám hogy tegyenek vele egy próbát, egészen biztosan nem bánnák meg.  

Személy szerint nagyon értékeltem azt a fajta környezettudatosságot, amire ez a hely nagy hangsúlyt fektet. Az evőeszközök fából készülnek, a szalvéta is újrahasznosított papírból készült. Az evőeszközöket pedig egy nagyobb fa dobozból kell elvenni, és még ott is felhívják a figyelmünket arra, hogy tényleg csak annyit vegyünk el belőle, amit mindenképp használni fogunk.

14.jpg

Sajnos kevés hely figyel ennyire oda ezekre, pedig nagyon fontos lenne, mivel ez egy elég magas prioritású tényező manapság. Viszont nekik mindenképp egy nagy pluszpont jár érte. :) 

Összegében nagyon meg voltam elégedve a hellyel. Ami egy picit hátrány lehet, hogy nem annyira központi helyen van, de cserébe kárpótol majd a sok-sok finomság. :) A személyzet kedves és figyelmes, az étel pedig nagyon ízletes volt, emellett a gusztusos tálalása sem utolsó. Ha esetleg erre jártok, mindenképp térjetek be ide, és kóstoljátok meg a tesztben szereplő burgert, vagy amelyik szimpatikus számotokra. 

Értékelés: 4,75

Higiénia: 5

Személyzet: 5

Étterem: 4

Étel: 5

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hamburpest.blog.hu/api/trackback/id/tr9314470074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása